Dönteni általában nem könnyű, de kell. Helyesen dönteni pedig kötelesség. Ugyan akkor a bíró, a vizsgáztató is ember, időnként gyarló és kezdő, és mint mindent, ezt is tanulni kell. Vannak azonban szempontok, amelyeknek feltétlenül érvényesülni kell, hogy egyáltalán értelme legyen egy megmérettetésnek akár versenyen, akár vizsgán. Ez mindenkor a döntést meghozó felelőssége, hiszen rajta múlik, hogy pozitív vagy negatív ítéletével hogy alakítja, formálja az iaidot, milyen színvonalat határoz meg, milyen irányba tereli a gyakorlót.

A versenybírói munka komoly feladat, és a tudatos szakmai felkészültség mellett magát a technika oldalt is el kell sajátítani. Bírói szeminárium ritkán van, egységes, közös európai képzés egyelőre egyáltalán nincs, ezért különösen fontos, hogy nemzetközi események alkalmával lehetőség legyen tapasztalatcserére, valamint közös felkészülésre, a szakmai szempontok egységesítésére. Ezek mellett olyan „egyszerű” technikai lépéseket kell begyakorolni, mint a fel- és levonulás, csere kérése, kivételes esetek kezelése (sérülés például) de ezek nem történnek mindig zökkenő mentesen, hiszen a rutin itt nagyon fontos, és aki csak ritkán bíráskodik, annál esetleg hiányozhat.

Az egységes szakmai szemlélet elengedhetetlen, ennek alapfeltétele a pártatlan ítélet. Nemzetközi versenyen egy bírónak cserét kell kérnie, ha saját országából származó versenyző következik. Ugyan akkor Európában a nemzetek közötti bírói semlegességnek nem minden esetben van értelme, hiszen egy-egy európai sensei több országba is jár tanítani, külföldi versenyzőket is tanítványként kezel és ennek legalább akkora hatása van, mint a nemzeti összeférhetetlenségnek! Előfordulhat olyan bírói viselkedést is, hogy a saját kollégái között van egy szimpatikus kolléga vagy magasabb fokozatú, de más országbeli, akkor annak az országnak a versenyőzi felé van hajlandósága dönteni. Ezek nem megfelelő magatartásformák, hiszen a döntésben kizárólag szakmai szempontokat és előírt technikai követelményeket szabad figyelembe venni!

Számomra sem mindig egyszerű csupán kívülállóként figyelni egy versenyt vagy vizsgát, és minden érzelmi szempontot kizárni, de feltétlenül erre kell törekedni! Nagy segítségemre van ebben a zen buddhizmusban gyakorolt meditációk, amelyek megtanítanak arra, hogyan csendesítsük el érzelmeinket, hogyan koncentráljuk olykor csapongó tudatunkat, hogyan váljunk az események figyelmes, ám kívülálló szemlélőivé. Kellő gyakorlattal és persze szándékkal rajta lehet kapni magunkat, ha érzelmeink befolyásolnak, ha figyelmünk lankad, ha mások próbálnak befolyásolni. Ha ezt veszem észre magamon, azonnal megálljt parancsolok, és visszatérek a semleges szemléléshez. Erre bárki képes, ha akarja!

Éppen ezért a legnagyobb problémát a bírók monitorozásának hiányában és a liberális szemléletben látom. Ha nincs monitorozás, akkor lehetetlen objektív szakmai rangsort felállítani. A liberális hozzáállást pedig arra értem, hogy az „Iai minőségének eldöntése igen szubjektív feladat”. Bár ez bizonyos szinttől (5. Dan feletti versenyzők között) igaz lehet, viszont azt sem jó út, ha mindenki a „hasra ütés” elve mellett soha nem érez motiváltságot a szakmai önfejlesztésre. Ezért kell a folyamatos monitorozás, visszacsatolás, ami akár egy szakmai elismertséggel, jutalmazással is járhatna az esemény végén! Például az EIC Bírója címmel.

A szakmai önfejlesztéshez – és ezen keresztül természetesen a helyes bíráskodáshoz – elengedhetetlen a napi gyakorlás. A magas fokozat önmagában nem elég. A jó bíró kell, hogy napi szinten végezze is az iaidot, valamint legyen mestere, akitől folyamatosan kap visszajelzést, útmutatást, tehát nem a saját feje után megy, valamint tudását nem az évekkel korábban megszerzett, azóta kissé „beporosodott” fokozatára alapozza. Fontos a nemzetközi rendezvényeken való folyamatos tevékeny részvétel, a napi szinten való gyakorlás, és a tanítás, hiszen enélkül a döntéshozásban való rutin elképzelhetetlen.

Sajnos a nemzetközi rendezvények egyik hiányossága, hogy minimális a bírók közti szakmai kommunikáció akár a felkészülés alatt, akár verseny után, pedig ez nagyon fontos lenne ahhoz, hogy egységes szemlélet alakuljon ki, és egyénileg is fejlődni lehessen. A bírók döntése nagyban befolyásolja azt, amit a gyakorlók helyes iaidoként értelmeznek, így a közös és az egyéni felelősség is igen nagy. Ennek a felelősségnek felvállalása, ahogy a pártatlan szakmai döntés meghozatalának felelőssége is azonban már kötelesség és lelkiismereti dolog.

Van még egy nagyon fontos szempont a bírói viselkedésben, amit én személy szerint Abe senseitől tanultam, ez pedig a jó hangulat. El tudják képzelni milyen érzés lehet olyan bírák előtt versenyezni vagy vizsgázni, akik unalmukban majd lefordulnak a székről, érezhetően nincsenek jelen, „csak a teste”, akik üresen bámulnak és teljesen érdektelenek? Vagy milyen érzés ilyen kollégákkal együtt dolgozni? Valószínűleg mindenki volt már ilyen helyzetben, és a helyzet legkevésbé sem kellemes. A bíróknak, a vizsgáztatóknak, de az asztalvezetőknek és nézőknek az is feladatuk, hogy személyes jelenlétükkel segítsék, inspirálják a gyakorlatot végzőt, hogy ő a lehető legtöbbet, legjobbat hozza ki magából! A bírói viselkedéssel remekül megfogalmazható, hogy mi az elvárás, milyen iaidot akarnak látni a versenyzőtől! Ha a bíró valóban jelen van, figyel, sőt „ellenfél”, akkor olyan hangulatot teremt és tart fent, amelyben a versenyző képes kihozni magából iaidoja legjobbját. Lehet, hogy egy árgus szemmel figyelő, rezzenéstlen arcú, veszélyes kisugárzású bíró „nehezítő körülmény”, ám pont ez a körülmény lesz az, amelyben az iaido küzdelemmé válik, és nem marad meg az üres forma szintjén. El tudják ezt képzelni bóbiskoló bírák előtt? Ugye nem. Viszont a bírákra is ugyan így hatnak a szemben ülő asztalvezetők, segítők, vagy akár a nézők is!

Utoljára hagytam azt a sokakat foglalkoztató kérdést, hogy vajon van-e különbség egy versenyző és egy vizsgázó megítélése között? A válasz egyszerű is lehetne: nincs. Ugyan akkor ez így nem egészen igaz, hiszen a verseny az verseny, a vizsga az vizsga. A kettő nem ugyan az. Amiben nincs különbség, az a pártatlan szemlélet, az érzelemmentesség, a kívülállóság. Az, hogy kizárólag a szakmai szempontokat szabad figyelembe venni, a vizsgázó vagy versenyző személyét nem. Az alapelveknek minden esetben egyformán érvényesülniük kell.

Ugyan akkor versenyen két iaidoka közt kell dönteni: bármit is csinálnak, az egyikük győz, a másik veszít. Csak egymással lehet és szabad őket összehasonlítani. Vizsgán pont ez tilos! Aki vizsgázik, az egy szakmai szintnek kell, hogy megfeleljen, függetlenül a többi vizsgázó számától, teljesítményétől, életkorától, bármitől. Ha az adott, egységesen elvárt szintnek megfelel, akkor sikeresen vizsgázott. Ha nem felelt meg, akkor majd legközelebb újra próbálkozik. Nagyon jól mutatja a verseny és a vizsga közti különbséget, hogy a mostani Európa Bajnokságon volt olyan első helyezett, aki a másnapi vizsgán nem felelt meg.

A vizsgáztatók felelőssége talán még a versenybírókénál is nagyobb; az iaido színvonala, a képzés minősége, a szakmai elvárás egységessége mind rajtuk múlik, így kiválasztásuk is jóval szigorúbb. Egy versenyen természetesen bírókból több is kell, így aki például egy Európa Bajnokságon bíró, nem feltétlenül fog vizsgáztatni is. Ez utóbbira sokkal szigorúbb megítélés után kérnek fel valakit. Az európai Szakmai Igazgató a japán mesterekkel együtt akár évekig is figyelhetnek valakit, amíg megfelelőnek tartják arra, hogy rangos nemzetközi eseményen vizsgáztathasson.

Számomra két nagyon fontos elért eredmény volt, hogy a ZNKR delegáció tagjai a mostani Európa Bajnokság mind két napján beválasztottak a legfontosabb döntők bíráskodásába, ami meglepett, de egyben szakmai elismerésként éltem meg, hiszen ez volt az első színre lépésem ilyen eseményen, valamint az EKF vezetősége felkért vizsgáztatónak is 1-4. Dan kategóriákban. Mindkét megtiszteltetés megerősített abban, hogy kiváló Mesterektől tanultam, és tanulok a mai napig!

Mihalik Hunor (Renshi, 6. Dan)

Regele Tímea