[Forrás: www.kendo.hu]

A kendo

A kard készítésének mestersége és használatának módszerei - sok minden mással együtt - Kínából érkeztek Japánba. A kard kezdetben kínai mintára egyenes és kétélû volt. Ezt az egyenes kardot néhány évszázad alatt a japánok szablyaszerûvé alakították, fejlesztették tovább: a kard nem egyenes, hanem egy kicsit meggörbül, továbbá egy éle van. Ezt a kardfajtát, a nihon to-t (japán kardot) speciális módszerekkel kovácsolták szinte törhetetlenre, és csiszolták fel borotvaélésre, és a VIII. századtól már ilyen formában alkalmazták.

A XV. század hosszabb polgárháborúkkal tarkított idõszakában (Onin-háborúk kora) hirtelen megnõtt az igény a képzett bushikra (harcosokra), így a kardhasználat technikáinak száma is ugrásszerűen fejlõdött. Azt ezt követõ békés Edo-korban 1604-1867 között a bushik tovább kutatták és fejlesztették ezeket a technikákat. Minden vívónak közös volt a célja: megtalálni a legjobb, legbiztonságosabb technikát, amellyel önmaga veszélyeztetése nélkül le lehet gyõzni az ellenfelet.

Az Edo-korban a képzettebb bushik a buddhista, shintoista és kunfuciánus világszemléletek elemeit felhasználva, továbbá a vívásokból szerzett tapasztalatokat figyelembe véve kialakítottak egy gondolkodásmódot arra, hogy hogyan kell a kardot a leghatékonyabban alkalmazni és hogyan kell az ellenfél legyõzésre vívás közben stratégiát építeni. Ezeket a technikákat az írott források, kenjyutsu-nak, kenpó-nak, hyóhó-nak nevezték. Ezek a voltak a kendó kialakulásának kezdetei.

Az Edo-kor közepén a bushik többnyire shinkennel (igazi kard) vagy bokutoval (igazi kardot utánzó fakard) katát (képzelt ellenfél ellen, kitalált szituációt) gyakoroltak, ez azonban igazi háborúban nem volt elég hatékony. Ugyanakkor a vívás gyakorlása ezekkel az eszközökkel balesetveszélyes is volt.

A XVIII. század elején, Jiki shinkage ryu iskolából, Naganuma Shiro mester használt elõször kendó felszerelést, és a kardot helyettesítõ bambuszból készült shinait, majd Nakanishi Chuzo XVIII. század közepén a shinai-al való vívást fejlesztette, illetve terjesztette Japánban.

A II. világháború után az amerikai hadsereg betiltotta a kendót, mivel a japán gondolkodásmód megtestesülését látták benne. Ezt követõen 1952-ben alakíthatták meg a Japán Kendo Szövetséget (Zen Nihon Kendo Rei Mei, ZNKR) néven.

Jelenleg a ZNKR alá az alábbi nagy Kendo Szövetségek tagolódtak be: Japán Általános- és Középiskolai Klubok Kendo Szövetsége, Japán Egyetemi Klubok Kendo Szövetsége, Japán Vállalati Klubok Szövetsége, Japán Kendo Dójók Szövetsége. Ma Japánban körülbelül 3 millió ember kendozik.

A II. világháború háború után a kendó versenysportként "fejlõdött" és Japánon kívüli országokban is egyre többen kezdték meg gyakorlását. Jelenleg Japánon kívül kb. 350 000 ember kendozik. 1970-ben megalakult az International Kendo Federation (IKF). A Nemzetközi Kendo Szövetségnek jelenleg 41 ország a tagja. Három évente világbajnokságot rendeznek.