PIKK Pécsi Iaido és Kendo Klub 2007
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Közvélemény
Lezárt szavazások
 
Time
 
Tudástár
Tudástár : A kihagyás negatív hatásai

A kihagyás negatív hatásai

-Mihalik Hunor-  2011.05.11. 09:05

Ezt a gondolatsort már egy ideje le szerettem volna írni a kihagyás és szünet utáni kihívások tudatosabb kezelése érdekében.


A kihagyásoknak és szüneteknek megvannak a maguk okai, amelyeket fontos átgondolni az önmagunknak tett ígéretek szempontjából. Az alábbi gondolatok arra az önígéretre épülnek, amely szerint az adott feladat vagy helyzet megoldása után vissza akarunk térni a dodzsóba.

A kihagyás a következőképpen szokott lezajlani:

1) A felszabadultság szakasza
Az okokkal foglalkozó időszakban van "alibink" a magunk számára, és nincs elszámolni valónk. Eleinte hiányoznak az edzések, de ugyanakkor örülünk is, hogy kicsit más a mindennapi rutin, és egyfajta felszabadultsággal jár. "De jó, hogy nem kell lemennem edzésre, és még a vállalt feladatomat is be tudom fejezni." - mondogatjuk magunkban.

2) Az átmeneti időszak
Mikor tulajdonképpen már befejeztük a kiemelt feladatot, vagy megoldottuk a problémát, elértük a céljainkat, jön egy átmeneti szakasz. Ilyenkor mondjuk magunkban, hogy "Egy pár napot, hetet pihenek, hiszen most fejeztem csak be ezt a nagy feladatot, megérdemlem!". Ekkor még vannak érveink az edzések el nem kezdésére, és még nem alakul ki bennünk bűntudat.

3) A halogató szakasz
Mikor már kifogytunk az átmeneti szakaszban táplált megfontolásainkból, jön egy halogató időszak, ezzel már rejtett bűntudat is párosul. "Igen, most már tényleg lemehetnék, és le is fogok menni, a jövő héten. Most még közbejött ez vagy az a halaszthatatlan dolog, éppen az edzés napján, de persze a következő alkalomkor már ott leszek."

4) A bizonytalanság szakasza
Itt már kezd elbizonytalanodni a lélek. Egy kicsit már kínos is visszamenni, mert csúsztatni kell a tanárnak a csapattársaknak, hogy éppen milyen újabb halaszthatatlan megoldandó dolgaim akadtak az eredeti okokon kívül. "Tulajdonképpen így is elvagyok, legalább több időm marad erre vagy arra a szintén fontossá vált tevékenységre, és különben is mostanra már kiestem a technikából, megint elölről kell fölépítenem magamat arra a szintre, amelyen régebben voltam. X. Y. előtt megint leégek, hogy milyen béna vagyok. Kell ez nekem? Vagy talán erőt kellene venni magamon és mégis lemenni?"

5) A feladás szakasza
Itt már a kérdések is elmaradnak, beleszokunk "új életvitelünkbe" és megnyugszunk, hogy "Tulajdonképpen minden ugyan úgy megy, mint az edzések idején, és nem is adtak azok annyi mindent, mint ahogy akkor hittem."

Természetesen a fenti folyamat csupán egy példa és nem feltétlenül ugyanígy zajlik le mindenkiben, de aki már megküzdött ezzel, az tudja mennyi igazság van benne, és mi az, amit itt feszegetek.

Egy nagy gond van ezzel, hogy önámítási folyamat, hiszen nem mentünk volna le edzeni már eredetileg sem, ha az edzések nem lettek volna szükségesek. Érdemes belegondolni, hogy milyen érzéseket és gondolatokat adtak az első edzések. Érdemes felidézni, hogy mi vitt le a dodzsóba eredetileg. Milyen meggondolások miatt kezdtünk el keresni, és találtunk rá erre az útra, amelyet hittel jártunk?

Tény, hogy az idő múlásával egyre nehezebb visszajönni az edzésekre. De vajon az önámítás nem csupán a hamis énünk elburjánzása a lelkünk felett? Tényleg többek leszünk-e attól, hogy a szőnyeg alá söpörjük a magunknak tett ígéreteket, és azt gondoljuk: "Jól van ez így, nem dől össze a világ, ha nem megyek vissza, vagy abbahagyom!" Csakhogy ennek sokkal nagyobbak a veszélyei, mint gondolnánk! Mert fertőző a fejlődésünkre nézve, és hamarosan ismét ugyanott fogjuk találni magunkat, ahol eredetileg is elkezdtük keresni azt a VALAMIT! De ekkor már késő, és inkább elkezdünk újra keresgélni, belekezdünk egy másik dologba, és minden indul elölről!
Érdemes komolyan elgondolkodni ezeken!

Mihalik Hunor
renshi 6. Dan
Budapest, 2011. április 21.

 
Cset
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Látogatottság
Indulás: 2007-06-11
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!