No de menjünk sorjában. A szünet előtti utolsó edzést szokás szerint egy kis mókának szántuk, ahol mindenki megmutathatta, mihez is ért még az iaidon kívül. Korábbi sport múltjukból válogathattak a tagok, ám nem volt elég csak bemutatni a tudományt, a többieknek is kellett belőle egy röpke, 10 perces edzést tartani!

Elsőként cha-cha-cha került terítékre egy jó kis bemelegítésnek Miki jóvoltából, aki vendéget is hozott az alkalomra kedves felesége - és természetesen táncpartnere - személyében. Miután ellejtették nekünk esküvői koreográfiájukat mindketten új párt ragadtak, és kezdődhetett  a közös... na, táncnak azt azért nem nevezném. Inkább csak egymás lábát kerülgettük több kevesebb sikerrel és ha ütközés nélkül megúsztunk fél percet, már jók voltunk!

A következő etap már nehezebb volt és kevésbé vidám, ám igen hasznos. Johanna jógaórája - pontosabban 10 perce - következett, ahol igen hamar szembesültünk korlátainkkal szó szerint is. A bordásfal fokaiba kapaszkodva nyögtünk (a fiúk jobban!)  és találgattuk mikor szakad ki a lábunk. Pedig nem is emeltük magasra. A földön végzett facsart iaidós pózok már kifogtak némelyikünkön, de azért mindenki hősiesen helytállt, amennyire  - jógikhoz képest - merev testünk engedte. (Na jó, nekem azért kicsit sikerült.)

Jóga után kung-fu-ra váltottunk. Itt Bálint volt az instruktor, aki pár számára egyszerű ütés - védés kombinációt mutatott. Mi meg néztünk. És néztünk. Aztán kértük a lassított verziót, és ismét csak néztünk. Végül sikerült valami hasonlót összehozni, de mondom, csak hasonlót, azt is lassabban, meg nem egészen úgy, de a végére minden párosnak volt sikerélménye. Mikor kibogozta a saját kezét, és rájött, hogy ezúttal tényleg a sajátját találta meg. Az volt ám az öröm!

Máté az est legextrémebb mutatványával készült, meg is állt bennünk a szusz, tudván, hogy majd nekünk is csinálni kell. Máté ugyanis parkőr. Viccet félretéve, nem a közterület rendjére ügyelő fajta, hanem a rendbontó változat. Parkour. Falról leugrós, korláton szaltózós, tetőn rohangálós. A kedvünkért csak egy nagyon könnyítette változat volt, és vastag szivacsot is kaptunk, ennek ellenére a szekrény tetejéről leugrást én már nem vállaltam, a többiek bátrabbak voltak, és lelkesen ugrottak, gurultak. Máté persze szivacs nélkül.

Utolsóként egy céltábla került elő, íj és nyílvesszők. Mivel már csak pár percünk volt, nem húztam az időt és az idegeket, pontosabban az ideget igen, és megmutattam, hogyan lehet íjjal lőni. Kicsit bátortalanul kezdődött a többiek próbálkozása - jó, Péter nem volt az, de hát ő már lőtt igen sokszor, és a Völgyben is járt velem Kassai Lajosnál -  de mindenki nagyon ügyes volt. Én pedig örültem, hogy a kard mellett a másik kedvenc fegyverem használatából is sikerült egy kis ízelítőt adni.

A mókás és izgalmas edzés egészen biztosan emlékezetes marad, sőt, már törjük a fejünket a következő rendhagyó évedzárón is!

(Képek a galériában)