Uramisten, úgy nézegetünk egymásra, mintha bejelentették volna, hogy egy levegővel át kell ússzuk a Dunát, amibe előbb krokodilokat, elektromos rájákat és tigriscápákat helyeztek el. Mire fel? Ott a gyékény, adnak hozzá egy kardot, itt vagyunk mi is. Megfogod, odamész, belevágsz, kijössz. Az istenért, hát ezt csináljuk már vagy két éve! … Aha, ezt. Rajzolgatunk a levegőbe. De ennek éle van-

Belekényelmesedünk egy helyzetbe. Abba, hogy csupán imitáció az egész. Nincs valós veszély, nem tör senki az életünkre, ha unjuk, megunjuk, hazamegyünk. A kardnak nincs éle, legfeljebb egy aprócska szúrásnyom az ember kezén emlékeztet arra, hogy amit a kezünkben tartunk, az fegyver. És hiába próbáljuk szem előtt tartani, „na, most meghaltam volna”- a tudat azt is pontosan rögzíti, hogy a kard, amit a kezünkbe veszünk, csak árnyéka önmagának, csak ártalmatlan utánzata annak, amivel valójában foglalkozunk. A biztonságérzet az, ami hagyja álmodni, aludni az érzékeket, az ösztönöket, ami ellustítja az összpontosítást, a figyelmet és a tettrekészséget. Nem érezzük a ránk támadó lehelletét, nem halljuk a léptek kopogását. Nem érezzük azt a hideg, szorító érzést, hogy bizony éles kard van a kezünkben, nem érezzük a hatalmát, tiszteletét és mégkevésbé a felelősségét annak, hogy kárt tehetünk vele bárkiben, akár magunkban is. Ha akarom, sebez, ha akarom, öl. Ha ügyes vagyok, véd.

Tiszta behatolás a húsba. Kivérzik és belehal. Ennyi. A vágás helyén kis buborékokban bugyog ki a vér. A csontnál megakadt, azt nem vitte át. Csak úgy vágtam egyet. Nem hittem, hogy amit teszek, tenni fogok, az megtörténik, nem hittem, hogy éles kard van a kezemben. Nem éreztem soha, ahogy befúrja magát a húsba. Bármibe, amibe akarom. Kőbe nem. Aztán már hittem, de nem mertem. Egyszerűen ijesztő és elgondolkodtató.

-vége a kényelmes egerészésnek meg rajzolgatásnak, úgy ám. Mostmár minden másképp lesz. Semmi sem lesz olyan, amilyen volt. Igen. Ez egy olyan tapasztalat, ami előre visz. Valamit hozzárak a paklihoz, amitől teljesen megváltozik a játék. Amit a kezedben tartassz, amit a szívedbe rejtessz, az marad, és az veszélyes. Megfelelő szög, tiszta becsapódás, és voilá- tökéletesség.

-Kivérzett ember fekszik a füvön

Zilált gyékény terül el a padlón-

***

 A vágás vége;
félelem és tisztelet
vezette kezem.

***

 Az edzés elején tudtuk meg, hogy shinkennel fogunk vágni. A meglepetés miatt egyikünk sem akart első lenni.

Elkezdtem, és eszembejutott egy iaido sai-on hallott instrukció, mely szerint: ne próbálgassunk, tervezgessünk, gondolat nélkül neki kell menni.

Így tettem, nem vártam el, és teljesen részt vettem a pillanatban.

Egy vágásnak is lehet tanulsága: így kellene élnem.

(Forrás: Shinbukan Egyesület honlapja)