Megdöbbentő eredménnyel zárult az a felmérés, amit tavaly készített Japán vezető szakszervezete, a Rengo. E szerint az országban a dolgozók több mint fele túlterheltnek érzi magát, és egyre kevésbé képes elviselni a munkahelyi stresszt. A kötelező túlórázás miatt és a munkavállalók brutális túlhajszolása következtében egyre többen halnak meg. Az elmúlt évben rendőrségi adatok szerint több mint 2000 esetben munkahelyi túlhajszoltság és stressz miatt követtek el öngyilkosságot, ám még durvább az az adat, miszerint 10.000 dolgozó kapott szívinfarktust vagy agyvérzést az embertelen és kegyetlen bánásmód miatt. Az állandó megfeszített munka, az alváshiány és a folyamatos stressz következtében a legszerényebb becslések miatt is évente legalább 20.000 férfi veszti életét Japánban. Bár a hivatalos munkaidő Japánban is heti 40 óra, ezt sehol sem tartják be, és elvárják, hogy minden dolgozó önként és dalolva, és természetesen ingyen túlórázzon. A felmérések szerint a dolgozók legalább negyede heti 50 órát, tizede pedig 60 órát dolgozik! Az adatok igen visszafogottak, nem hivatalos források szerint sokan még ennél is jóval több időt töltenek a munkahelyükön.

A legtöbb vállalatnál egyáltalán nem foglalkoznak a dolgozók közérzetével és egészségi állapotával, kizárólag az számít, hogy minden bőrt lehúzzanak az emberről. Egyetlen cégnél sem beszélnek nyíltan a problémáról, a „karosi” tabunak számít Japánban, ám az egyre súlyosabb helyzetet már nem lehet a szőnyeg alá söpörni. A vállalatok a legtöbb esetben próbálnak mindent eltussolni, bár eleve az „karosi” áldozatainak legfeljebb 10%-a tesz panaszt a vállalatnál vagy a hatóságoknál, kártérítést igényelve. A kilátások nem túl jók, bár javulnak. Pár évtizede még az ilyen panaszok 95%-át elutasították, mára ez az arány 58%. A probléma fontosságát mutatja, hogy már állami szinten foglalkoznak a dolgozók túlhajszolásával, és vannak erre az ügyre specializálódott ügyvédek is. Egyikük, Kavahito Hirosi elmondta, hogy sajnos az elhunytak hozzátartozói nem mernek sem a vállalathoz sem a hatóságokhoz fordulni, ezért a „karosi” még a legmerészebb felmérések szerinti adatokat is felülmúlhatja, nagyjából tízszeresen. A másik probléma, hogy a dolgozók sem merik bevallani, mennyit is túlóráztatják őket, így a hivatalos felmérések igen csalókák lehetnek.

Vannak azonban jelei annak, hogy Japánban is kénytelenek lesznek végre foglalkozni a dolgozók jóllétével. Egyre több tüntetést szerveznek az elhunytak feleségei, ahol követelik az emberi bánásmódot és a túlórák megszüntetését, valamint a kereső nélkül maradt családok kárpótlását. A kormány szintén kénytelen foglalkozni a problémával a szakszervezetek egyre erősödő nyomása miatt. És ami a legfőbb, egy nagyvállalat vette a bátorságot, hogy elsőként ismerje be: valóban létező jelenség a „karosi”, és tenni is mert ellene! A Toyota cég akkor döntött így, amikor kevéssé sem egyedi esetként egy 30 éves dolgozója a gyárban holtan esett össze, és a nagoyai bíróság egyértelműen megállapította, hogy a férfi a túlmunkába halt bele – a rendes munkaidőn túl élete utolsó hónapjában 106 óra kifizetetlen túlmunkát végzett, tehát összesen 266 órát töltött a munkahelyén. Ehhez még tudni kell azt is, hogy a dolgozóktól azt is elvárják, hogy szabadidejüket is a vállalat többi munkatársával és a főnökökkel töltse gyakran éjszakai szórakozóhelyeken italozással. A végkimerülés aztán szívinfarktussal végződik, ám vannak, akik már korábban az öngyilkosságot választják. A Toyota most elkötelezte magát, hogy korlátozza a túlórák számát, és azokat megfelelően ki is fizeti. Ezzel az egész társadalom megrögzött szokásaival helyezkedett szembe, hiszen itt a vállalatért végzett többletmunka az elkötelezettség jele, és dicsőségnek számít, ám valószínűleg belátták, hogy nem éri meg 30 évesen elveszíteni egy-egy jólképzett szakembert, valamint kifizetni a hatalmas kártérítést, amit egyre gyakrabban ítél meg a bíróság.

A japán munkamorált külföldön is egyre több támadás éri, hiszen a dolgozókkal embertelenül bánnak, ezen felül a nők is egyre bátrabban hallatják hangjukat, akik nem szeretnének fiatalon társ nélkül maradni. A „karosi” – sok mással együtt – a japán társadalom legfőbb problémái közé tartozik, és megszüntetéséhez évszázados tabukat kell ledönteni. Vajon képes lesz ezzel megbirkózni Japán mindmáig zárt és a hagyományok kötelékében élő társadalma?