A kihagyásoknak és szüneteknek megvannak a maguk okai, amelyeket fontos átgondolni az önmagunknak tett ígéretek szempontjából. Az alábbi gondolatok arra az önígéretre épülnek, amely szerint az adott feladat vagy helyzet megoldása után vissza akarunk térni a dodzsóba.

A kihagyás a következőképpen szokott lezajlani:

1) A felszabadultság szakasza
Az okokkal foglalkozó időszakban van "alibink" a magunk számára, és nincs elszámolni valónk. Eleinte hiányoznak az edzések, de ugyanakkor örülünk is, hogy kicsit más a mindennapi rutin, és egyfajta felszabadultsággal jár. "De jó, hogy nem kell lemennem edzésre, és még a vállalt feladatomat is be tudom fejezni." - mondogatjuk magunkban.

2) Az átmeneti időszak
Mikor tulajdonképpen már befejeztük a kiemelt feladatot, vagy megoldottuk a problémát, elértük a céljainkat, jön egy átmeneti szakasz. Ilyenkor mondjuk magunkban, hogy "Egy pár napot, hetet pihenek, hiszen most fejeztem csak be ezt a nagy feladatot, megérdemlem!". Ekkor még vannak érveink az edzések el nem kezdésére, és még nem alakul ki bennünk bűntudat.

3) A halogató szakasz
Mikor már kifogytunk az átmeneti szakaszban táplált megfontolásainkból, jön egy halogató időszak, ezzel már rejtett bűntudat is párosul. "Igen, most már tényleg lemehetnék, és le is fogok menni, a jövő héten. Most még közbejött ez vagy az a halaszthatatlan dolog, éppen az edzés napján, de persze a következő alkalomkor már ott leszek."

4) A bizonytalanság szakasza
Itt már kezd elbizonytalanodni a lélek. Egy kicsit már kínos is visszamenni, mert csúsztatni kell a tanárnak a csapattársaknak, hogy éppen milyen újabb halaszthatatlan megoldandó dolgaim akadtak az eredeti okokon kívül. "Tulajdonképpen így is elvagyok, legalább több időm marad erre vagy arra a szintén fontossá vált tevékenységre, és különben is mostanra már kiestem a technikából, megint elölről kell fölépítenem magamat arra a szintre, amelyen régebben voltam. X. Y. előtt megint leégek, hogy milyen béna vagyok. Kell ez nekem? Vagy talán erőt kellene venni magamon és mégis lemenni?"

5) A feladás szakasza
Itt már a kérdések is elmaradnak, beleszokunk "új életvitelünkbe" és megnyugszunk, hogy "Tulajdonképpen minden ugyan úgy megy, mint az edzések idején, és nem is adtak azok annyi mindent, mint ahogy akkor hittem."

Természetesen a fenti folyamat csupán egy példa és nem feltétlenül ugyanígy zajlik le mindenkiben, de aki már megküzdött ezzel, az tudja mennyi igazság van benne, és mi az, amit itt feszegetek.

Egy nagy gond van ezzel, hogy önámítási folyamat, hiszen nem mentünk volna le edzeni már eredetileg sem, ha az edzések nem lettek volna szükségesek. Érdemes belegondolni, hogy milyen érzéseket és gondolatokat adtak az első edzések. Érdemes felidézni, hogy mi vitt le a dodzsóba eredetileg. Milyen meggondolások miatt kezdtünk el keresni, és találtunk rá erre az útra, amelyet hittel jártunk?

Tény, hogy az idő múlásával egyre nehezebb visszajönni az edzésekre. De vajon az önámítás nem csupán a hamis énünk elburjánzása a lelkünk felett? Tényleg többek leszünk-e attól, hogy a szőnyeg alá söpörjük a magunknak tett ígéreteket, és azt gondoljuk: "Jól van ez így, nem dől össze a világ, ha nem megyek vissza, vagy abbahagyom!" Csakhogy ennek sokkal nagyobbak a veszélyei, mint gondolnánk! Mert fertőző a fejlődésünkre nézve, és hamarosan ismét ugyanott fogjuk találni magunkat, ahol eredetileg is elkezdtük keresni azt a VALAMIT! De ekkor már késő, és inkább elkezdünk újra keresgélni, belekezdünk egy másik dologba, és minden indul elölről!
Érdemes komolyan elgondolkodni ezeken!

Mihalik Hunor
renshi 6. Dan
Budapest, 2011. április 21.