A magyar ifjúsági kendósok Európa krémjébe tartoznak. Már ha nem ők a hab a tortán. Az elmúlt években mindig a kontinensverseny dobogóján végeztek. A harcművészeti sportág hagyomány- és tiszteletközpontúságáról, valamint az utánpótlás szellemi neveléséről Vadadi Zsolt, a Magyar Kendo, Ioido és Jodo Szövetség  elnöke mesélt portálunknak.

Sajó Annamária •A nem közismert, nem olimpiai sportágaknál magát teszi fel a kérdés: hogyan lehet az ifjú sportolókat motiválni? Ritkán születik olyan válasz, amely sántít ugyan, de olyan tartalma van, hogy az ember végiggondolja, elfogadja: az eredmények helyett a filozófia kerül a középpontba. A kendo ősi, távol-keleti hagyomány, amely mégsem zárja el magát a világtól úgy, ahogy hazája, Japán tette hosszú évszázadokig. Sportszellemiség helyett filozófiát képvisel, amely erőt ad a fizikumnak a teljesítményhez.

– A szumosoktól is megkérdeztem, hiszen minden távol-keleti sportágnál lényeges: hogyan lehet közel hozni a gyerekekhez egy messzi kultúra hagyományait?

– Míg nálunk Európában a harcművészetek sporttá váltak, a kendo fegyelmezett átadási rendszere négyszáz éve töretlenül fennáll. Azok kezdenek kendózni akiket a Japán kultúra érdekel, és vonzódnak hozzá. A sportág ugyanis értékei miatt a globális kultúra részévé vált.

– A kendo harcművészet. De melyik inkább: harc vagy művészet?

– Az elején harc. Külső és belső küzdelem, amely nem Rambokat nevel, hanem olyan sportembereket, akik újra és újra, évtizedeken keresztül életformaszerűen járnak edzeni. E folyamat során, húsz év múlva így kialakul a művészet. A kendo egy életen át gyakorolható úgy, hogy közben állandóam fejlődik az ember.

– A kölcsönös tisztelet a sportág egyik alapja. Hogyan tudják ezt a komoly mentalitást elsajátítani a versenyzők ifjú korban?

– Példamutatás útján, hiszen nálunk generációk gyakorolnak együtt. A gyakorlás helye szent, amelyet a kendózók minden edzés előtt felmosnak, ez az alázatos cselekedet pedig a lelküket is megtisztítja. Mivel az újak azt látják, hogy a bámulatos vívók is elvégzik ezt a szertartást, automatikusan elsajátítják a mentalitást. Természetesen nem minden esetben ilyen ideális a helyzet, de a potyázók nem maradnak meg hosszú távon. Annál fáradságosabb dolog a kendó, minthogy azok, akik nem veszik komolyan, jól érezzék magukat benne. A fiatalok szellemi formálásának másik fontos része, hogy a kendózás tiszteletadással, meghajlással kezdődik és végződik. Ellenfél nélkül ugyanis nem tudnánk gyakorolni. A jó ellenfél tisztességes, de olyan kemény, hogy olyan teljesítményt hozzon ki belőlünk, amelyre korábban nem tartottuk magunkat képesnek.

– Gyakorlatilag minden vidéki városban van lehetőség rá, hogy a fiatalok kendózni kezdjenek. A többi harcművészeti sportág helyett miért válasszák az önök sportágát?

– Büszkén mondhatjuk, hogy közösségünk nem csökkent az elmúlt években! Van, akit a vívás érdekel, és van, akit eleinte az izgalmas külsőségek vonzanak, aztán mégis a gyakorlás hangulata fogja meg, és ezért marad. Igaz, nem vagyunk sztársport. A kendó a szamurájok mentális és fizikai képzésének módszere, amely onnan ered, hogy Japánban nem a vallás adta az etikát a társadalomnak, hanem a rendfenntartó réteg és a szamurájerkölcs. Így minden kendós egy belső utat, dót jár be, amelynek során fejlődik a személyisége.

– Milyen nemzetközi kihívások várnak az utánpótlás versenyzőkre 2012-ben?

– Ebben az évben Novarrában rendeznek világbajnokságot. Veterán csapat utazik ki, de már több éve velük edz az utánpótláskeret, így azt gondolom, folyamatosan átveszik a felnőtt sportolók válogatott helyét. Klubszinten azonban több külföldi megméretésre járnak a fiatalok.

– Sportáguk nem szerepel az olimpián, ahová minden fiatal sportoló vágyik. Mivel lehet motiválni az ifjú versenyzőket?

– Szerintem nem minden sport tart az olimpia felé, és nem mindenki akar olimpiát nyerni. A kendósoknak is megvannak az áhított versenyeik: az Európa-, a világ- és a japán bajnokság, de a sportág nem elitista felfogású. Egy bajnokot is elvernek a mesterei. Egy nagy győzelem is csak egy állomás, nem pedig beteljesülés. Nem tisztem megítélni az olimpiai mozgalmat, de úgy tűnik távolra jutott az eredeti formájától. A kendó azonban a saját útján megy, amelyet mindazok lábnyoma jelöl ki, akik együtt haladnak rajta.

Forrás: Utánpótlássport