2007. november 19. Hétfő

Reggel 8 körül mentünk reggelizni, finom választékos fogások között lehetett válogatni svédasztalos rendszerben. Nem meglepő módon a felvágottak a zsömle és a vaj kimaradtak a szórásból, helyette mindenféle nyers és párolt zöldség, az elmaradhatatlan hal, rizs és számunkra ismeretlen, de azért finom valamik alkották a választékot. Inni vizet, narancslevet, kávét és japán zöldteát lehetett. Néha volt tojásrántotta vagy omlett, párszor kis virslik is. Mivel Iwata Sensei még nem érkezett meg, így délelőtt lehetőség nyílt kicsit szétnézni a környéken. Egész ott tartózkodásunk alatt ez volt az egyetlen alkalom, amire azért nem számítottunk, és ez is elég rövidre sikeredett, mert a britek kezdeményezésére délben elkezdtünk gyakorolni.

Kisvártatva megérkezett Iwata Sensei is Yabe és Nishimoto Senseiek kíséretében, és a komplexum egyik társalgó szobájában hivatalosan megnyitották a 2007 őszi ózui MJER edzőtábort, amit Yabe Sensei vezetett. Nishimoto Sensei még lábadozott tavaszi operációja miatt, nem is öltözött át, csak a hét vége felé, de egész nap velünk volt és segített Ő is a gyakorlásban. Denisnek és nekem a kézipoggyászunkban volt az edzős ruhája (hála Jenőbának ;-) a többiek kaptak kölcsön két rend ruhát Yabe és Nishimoto Senseiektől, így csak Csaba maradt szabadidő ruhában az első nap hátralévő részére. Yuriko San – Iwata Sensei állandó segítője és tolmácsa – kapcsolatba lépett a repülőtérrel, és segített a csomagjaink felkutatásában, amit még délelőtt mi is megkíséreltünk, de sajnos nem kaptunk kielégítő választ. Kiderült, hogy a csomagok végül egy kivételével megérkeztek, de a nagy távolság miatt sajnos csak szerdán délelőtt kapjuk meg őket. Mivel kardjaink sem voltak, így ott is kölcsönre szorultunk. Nishimoto Sensei volt szíves kölcsönadni a saját kardját, és egy extra kivitelű bokutót sayával. Ez szinte teljesen olyan volt, mint egy katana, csak kicsit szélesebb a penge része, nagyon könnyű és nagyon jó volt vele dolgozni. Hunor vásárolt egy új iaitót, amit Yuriko San hozott magával egy másik társaságában, így végül is kardokkal is el lettünk látva hamar.  Első nap csak alapozással foglalkoztunk. Legelőször Iwata Sensei kettesével megnézett mindenkit, Seiza no bu Mae-t kellett bemutatni. A magyar delegáció kitűnően szerepelt, mindannyian a haladóbb csoportba kerültünk, ahol rajtunk kívül szinte csak a rég óta Ózuba járók szerepeltek. A nagy számú angol csapat sok tagjának mozgása bizony eléggé összeszedetlennek tűnt első ránézésre, de a tábor végére mindenki nagyon sokat fejlődött. Iwata Sensei többször is hosszú ideig magyarázott, elmondása szerint az idei tábor a részletekre koncentrál majd. Ebben igaza lett…

A délutáni edzés végeztével volt némi idő a pihenésre, utána vacsoráztunk, majd este lehetőség volt szabad gyakorlásra, valamint Iwata Sensei is válaszolt a feltett kérdéseinkre, így elég sokan gyűltünk össze a dojoban. A következő napok programja hasonló ritmusban telt: 7-kor reggeli torna az udvaron, utána takarítás majd reggeli. 9-kor kezdődött a délelőtti edzés, délben ebédszünet és fél kettő körül kezdtünk újra edzeni. 6 órától lehetett vacsorázni, majd 7-től 9-ig szabad gyakorlás illetve „question time” Iwata Sensei-el. Ez ismétlődött nap mint nap, egyfajta ritmust adva az életünknek, amiben az egyetlen igazi problémát az jelentette, hogy egész nap a komplexum területén voltunk „bezárva” a reggeli tornát kivéve. A harmadik naptól kezdve beiktattam egy rövid sétát ebéd után, amíg a többiek pihentek, mert már nagyon hiányzott a napsütés. Az időjárás egyébként kegyes volt hozzánk. A hét első felében napos, meleg időnk volt, amit később ködös reggelek váltottak fel, de 10 óra körül azért előbújt a nap. Ez azért is jól jött, mert a harmadik naptól fogva valamilyen okból kikapcsolták a dojoban a fűtést, és viszonylag hideg volt reggelente. Mi rutinosan az ablak felőli oldalhoz helyezkedtünk (itt ült Iwata Sensei), így némileg melegített a nap azért.

Első este az igazi felüdülést a fürdő jelentette. A Japánok a jelek szerint szeretnek kollektív fürdeni. A zuhanyzót a következőképpen kell elképzelni: Van egy négyszögletes terem, a közepén egy jókora medencével, ami telis tele van forró vízzel. Olyan, mint nálunk a gyógyfürdők, csak sima melegvíz van benne. Körben pedig a fal mellett méterenként egy-egy zuhanyzó, úgy térd magasságban beépítve. Az ajtónál sorakoztak lavórok és kis sámlik, amiből egyet-egyet magunkhoz véve hozzáláthattunk a tisztálkodáshoz. Letelepedtünk egy-egy zuhany elé a sámlinkra, a lavórba vizet öntöttünk a tekerős hőfokszabályzóval ellátott csapból, majd az egésszel nyakon öntöttük magunkat. Ez valami szertartásféle lehet, legalábbis mindenki így csinálta. Utána jött a zuhanyzás, sampon és szappan nagy tubusokban volt, csak azt nem tudta senki, hogy a zöld és a rózsaszín közül melyik-melyik. Miután jól megtisztálkodott az ember, belemerültünk a medencébe. A forró víz jól ellazította a fáradt tagjainkat, felért egy kiadós masszázzsal! Mivel mások is voltak a komplexumban, időnként lehetőség adódott ilyenkor beszédbe elegyedni más japánokkal, vagy a tábor többi résztvevőjével. Borotválkozni is érdemes volt itt a zuhanyzónál, mert ez volt az egyetlen hely az épületben, ahol meleg vízhez lehetett jutni. A hosszú út porát lemosva magunkról jólesően dőltünk be az ágyba, és álomra hajtottuk a fejünket.